Hétvégi kikapcsolódás Erdélyben egy lombházban

Előző hétvégén a csodálatos Erdélybe látogattunk el kikapcsolódás céljából a párommal. Már nagyon ránk fért egy kis lazítás az év végi hajrá előtt, mert már úgy éreztük feléltük az összes energiánkat, pláne, hogy nyáron sem jutottunk el nyaralni sajnos a költözködés miatt. Erdélybe már nagyon régóta vágytunk, és nagyon örültem, hogy végre volt lehetőségünk elmenni erre a mesés helyre. Az első napot csak a szálláson töltöttük pihenéssel, a második napot pedig az aktív kikapcsolódásnak szenteltük kirándulás révén. A szállás egy lombház volt, ahonnan mesés kilátás nyílt a tájra. Annak ellenére, hogy a lombház fából készült és nem volt körülötte semmi, ami fogná a szelet, egyáltalán nem fáztunk, és ez nem a plédeknek volt köszönhető. Ráadásul a teraszon lévő hősugárzóknak köszönhetően még este is tudtuk egy forró ital és egymás társaságában élvezni a friss levegőt és a természet adta csodát. A párom utánanézett a különleges fűtőberendezéseknek, ami ilyen meleget csinált a házban, és kiderült, hogy ez infrafűtéssel lehetséges.

Korszerű elektromos fűtés – akár a Te otthonodba is!

Ennek a fűtési technikának, az infrafűtésnek az a különlegessége, hogy nem a légteret melegíti fel, hanem a tárgyakat, amiket ér. Ennek értelmében, ha ez a mennyezetre és a falakra van rögzítve, akkor az hosszú időn keresztül is nagyon melegen tudja tartani a házat. Azt tapasztaltuk, hogy ez a módszer teljesen más hőérzetet ad és tökéletes meleget biztosít. Én nagyon örültem, hogy ott ez volt alkalmazva, mert bevallom, egy kicsit féltem attól, hogy fázni fogok így télvíz idején a lombházban és betegen térek vissza, de meglepő módon még a lengébbik pizsamámban sem fáztam.

Annyira bejött nekünk ez a módszer, hogy úgy gondolom, saját otthonunkban is ezt fogjuk alkalmazni. Egyébként is padlófűtés beszerzésén gondolkodtunk, és szerencsére így nincs is szükség további keresgélésre, mert azonnal ki is tudtuk próbálni.

Kérdeztem a lombház tulajdonosait másnap, hogy honnan kap áramot a fűtőrendszer, és megmutatták, hogy pár méterrel arrébb egy kisebb napelemes rendszer segítségével termelik az áramot. Nekünk ez a nagyon szimpatikus volt, mert mi is a megújuló energiaforrásokat preferáljuk a hagyományos megoldásokkal szemben, mert ez sokkal környezettudatosabb megoldás. Így már az is érthető volt, miért nem éreztünk semmiféle szennyezettséget a minket körülvevő levegőben.

A hölgy elmesélte, hogy az ajánlatkérés után nagyon hamar felvették velük a kapcsolatot, és az egész folyamat alatt együttműködőek és kedvesek voltak. A dolgozók szakértelme pedig kifogásolhatatlan volt. A napelemeket is ettől a gyártótól szerezték be, és azokkal is nagyon meg vannak elégedve azóta is. A napelemekkel már nekünk is vannak személyes jó tapasztalataink, és szívesen bővítenénk ezt az energiatermelő águnkat a hagyományosak helyett.

A hölgy szerint ár-érték arányban ez fűtési módszer a legjobb padlófűtés és hőszivattyúk esetén is. Beszéltem erről az egyik kazánszerelő ismerősömmel, és még ő is azt tanácsolta, hogy az infrafűtéses megoldással olcsóbban mégis hatékonyabban tudna funkcionálni padlófűtésünk, úgyhogy ez el is dőlt.

Visszatérve a hétvégi programra pedig, másnap szerencsére szép napsütéses időnk volt, így volt lehetőségünk ellátogatni az összes környékbeli kirándulóhelyre, feltöltődni a friss levegővel és a mesés környezettel. Úgy éreztem, hogy új emberként tértünk vissza a városba, sokkal kipihentebben és egy csodás élménnyel a birtokunkban.

Az első dolgom pedig ez volt, miután hazaértünk, hogy beüssem a keresőbe: Korszerű elektromos fűtés – akár a Te otthonodba is! és le is adtam az ajánlatkérést.