Napelemek telepítésébe fogtam a szabadidőmben

Legújabban a napelemek telepítése kezdett el foglalkoztatni

Sosem gondoltam volna, hogy egyszer majd egy olyan témakör fog lekötni, mint amilyen a napelemek telepítése. Én ugyanis eddig kevésbé gyakorlati dolgokkal ütöttem el a szabadidőmet. Nagyon szeretek például olvasni, a krimik és a fantasy-k tudnak a leginkább a hatalmukba keríteni. Ezt a fajta irodalmat szinte falom, hihetetlen gyorsasággal képes vagyok átrágni magam ezeken a könyveken! Talán nem meglepő, de a szerepjátékon alapuló számítógépes játékokat is nagyon szeretem. Abból is leginkább olyat szeretek játszani, amelyek a fantasy világába kalauzolják a játékosokat. Sőt! Nagy anime rajongóként lelkesen látogatom az anime találkozókat, fesztiválokat is, ahová nagyon szeretek az alkalomhoz megfelelően kiöltözni. Még a hajamat is úgy hordom, mint a kedvenc animém főszereplője!

Mikor azonban az egyik ismerősöm elkezdett jobban belemélyedni a napelemek telepítése körüli teendőkbe, az én érdeklődésemet is felkeltette a dolog. Azt mondta, ha érdekel, első körben a napelempalyazatok.hu oldalról tájékozódjak. Megfogadtam a tanácsát, és milyen jól tettem! Ez az oldal ugyanis minden kérdésetekre választ ad a napelemek telepítésével kapcsolatban. Ráadásul olyan közérthető nyelvezettel adja át a szükséges információkat, hogy még az is könnyedén elsőre megérti a folyamat lényegét, aki hozzám hasonlóan először ismerkedik a témával. Talán magától értetődő, de az első dolog, amit megtudtam a napelemek telepítéséről a napelempalyazatok.hu oldalon az az, hogy mindenekelőtt a saját háza táján nézzen körül az, aki ilyesmiben gondolkodik. Azon belül is először a tetőn. A tetőszerkezet szívóssága, strapabírása ugyanis elengedhetetlen a napelem telepítése szempontjából. Ha ez a feltétel adott, akkor lehet továbbhaladni a többi kritériumnak megfelelően.

Napelempalyazatok.hu – itt minden infót megtalálsz a napelemek telepítéséről!

A következő nagyon fontos tényező a napelempalyazatok.hu blog szerint a megfelelő dőlésszög meghatározása és beállítása. A témában jártasabbaknak talán ez is közismert lehet már, mindenesetre fontosnak tartom itt is kiemelni. A dőlésszög azért fontos, mert minél közelebb esik valami a merőlegeshez, annál nagyobb mértékben tudja befogadni a jótékony napsugarakat. Így aztán átlagosan elmondható, hogy az ideális tetőszerkezeti dőlésszög 25-45 fok közé kell, hogy essen, ekkor éri meg a leginkább a napelemek telepítése a tetőre. Ennél pedig már csak akkor lehetünk szerencsésebb helyzetben a napelempalyazatok.hu blog szerint, ha az ingatlanunk tájolása délkeleti vagy délnyugati irányú. Ez ugyanis az a legideálisabb tájolás, ahol a legtöbb napfényt tudjuk befogadni.

Mindezek mellett pedig azt is fontos lehet mérlegelni, hogy nem árnyékolja-e be valami az épületet, ami így csökkenthetné a napelemes rendszer működésének a hatékonyságát. Itt a jövőbeli terveket is érdemes számba vetni – ha például pár éven belül lakópark épül a szomszédságba, ami leárnyékolja majd a mi ingatlanunkat, nem érdemes napelemek telepítésében gondolkodnunk. Ha azonban minden tényező adott, akkor ne habozzunk sokat: minél előbb kérjünk árajánlatot a napelemek telepítésére a napelempalyazatok.hu csapatától!

napelemek telepítése
Napelemek telepítése – a határ a csillagos ég!